Két visszatérő vendégünk úgy döntött hogy egy rendhagyó horgászkaland kíséretében
40 órát töltenek el az Arad Pusztai Horgásztó vízpartján!
K.Csaba és B.Dávid élménybeszámolóját olvashatjátok a lenti sorokban.

Egy ideje már terveztünk egy olyan horgászatot amelyben minimum
1 nappalt és egy éjszakát töltünk el a vízparton. Majd kicsit tovább gondolva
miért ne lehetne 2 éjszaka s a közte lévő nap... Sokat nem is vacilláltunk a kérdésen,
hamar megszületett a döntés! Némi Telefonálás, időegyeztetés után meg is született a
dátum, ami augusztus 17.ére esett!
Természetesen előző napokban már otthon összepakoltuk ami kell,
horgászbotok, merítő, pontymatrac, csalik, sátor és még sorolhatnánk!
Elég hosszúra sikeredett a lista.

Szombat délután 17:00-kor már a vízpartra értünk,
csekély 1 óra alatt sikerült is bepakolnunk
a kiválasztott horgászhelyre! Horgászbotok összeszerelése, sátor állítás,
matracfújás és hasonló teendők ismét 1 órát vettek igénybe.

A halastó keleti oldalán foglaltunk helyet, a szemben lévő stéggel átellenben


A halakat 4 bottal vettük célba, végszerelékeinket pedig az árok teljes
keresztmetszetét átfogva helyeztük el, a fenti képen látható módon.

Mire az utolsó felcsalizott horog is a helyére került már bőven ránk esteledett,
nagyjából fél 9 körül járt az idő.

    
5.09 Kg / 2013.08.17 - 23:07

Az első kapás nem is váratott sokat magára, szombat este 23 óra magasságában erős,
húzós kapással jelentkezett az első érdeklődő!
Pár perc fárasztás s máris a pontymatracon "landolt" a kis tükrös.

Ezt követően még két jelentkező volt ezen az éjszakán, 1:40 és 2:35-kor. 
Külön-külön 2Kg-ot nyomtak a nyurgapontyok.

 

Ez után némi kis "pihenő következett", ugyanis vasárnap délelőtt 11:40-ig
semmi jelét nem mutatták a halak a táplálkozásnak. Gyenge, meleg déli szél, napsütés,
és egyesek számára már kellemesnek nem mondható 32°C árnyékban.

 


 5.69 Kg / 2013.08.18 - 11:45

     
4.42Kg / 2013.08.18 - 14:25                             3.65Kg / 2013.08.18 - 15:37

  Horogra, a szinte minden horgászboltban megtalálható, közkedvelt
Cukk mézes üveges kukorica került hajszálelőkére felfűzve, horgonként 2-3 szem.

A végszerelék lényegében a "bojlis" elvére alapszik, csak annak a leegyszerűsített változata.
Gubanc gátló csöves 80g-os ólom, fixen rögzítve a főzsinóron,
majd egy forgó kapoccsal összekötve a horogelőkével.

     
5.13 Kg / 2013.08.18 - 16:31                            4.61 Kg / 2013.08.18 - 17:47

Etetésnek takarmányboltban "galambtáp" néven kapható szemes-t használtunk,
melyet előtte 3 nappal már elkezdtünk áztatni! Lényegében kukorica, búza, borsó, szottyi
és még pár hasonló magvakból álló keverék.
Kellő módon beáztatva nagyjából a másfélszeresére dagad, és ha még napsütés is éri,
pár nap alatt elégé kellemetlen savanyú szagúvá válhat.
Ez persze nem azt jelenti hogy kárunk származik belőle, épp ellenkezőleg...
 

     
3.02 Kg / 2013.08.18 - 19:23                             4.91 Kg / 2013.08.18 - 23:42

Lényegében kijelenthetjük, hogy jobbára vasárnap délután indultak be igazán a kapások!
Átlagosan 2 óránként volt egy jelentkező, és mind 3kg feletti súllyal rendelkezett.
Úgy gondolom hogy, nappal, gyenge déli áramlásban,
tűző nap mellett ez elég tisztességes eredmény.

 
6.29 Kg / 2013.08.19 - 2:27

Hétfőn kora hajnalban 3:42-kor megérkezett a túra utolsó bajszosa is,
3.61 kg-ot mutatott a mérleg. Ezt követően, mintha "elvágták" volna,
teljesen megállt a kapás. Hétfőn reggel 9 órakor pedig úgy döntöttünk ideje
csomagolni s ezen szép fogások emlékével ismét visszatérni a "szürke" hétköznapokba.


3.61 Kg / 2013.08.19 - 3:42

A horgásztúra alatt összesen 50.5 kg pontyot sikerült szákba terelni, 4.2 kg-os átlagsúllyal!
Felhasznált "galambtáp" beáztatva nagyjából 8 Kg-ra tehető.

Természetesen az összes horogra csalt bajszos
kíméletes bánásmódban részesült s visszanyerte "szabadságát"!

Végezetül itt szeretnénk megragadni az alkalmat,
és megköszönni ezt a csodás 2 napot amit eltölthettünk eme csodálatos vízen!
Gyönyörű környezetben, sportos halakkal, és
szép élményekkel gazdagított az Arad Pusztai Horgásztó!

 

Ezzel a kis élménybeszámolóval szeretnénk meginvitálni visszatérő és új vendégeinket
szeptember 22.-én megrendezendő horgászversenyünkre!

Szeretettel várjuk kedves sporttársainkat!

 

Copyright:  ~C.s.a.b.e.s.z~ 2010